 | |||||
| Szűcs Levente: Ultraviola, 2010, olaj, vászon, 70x100 cm |
Okádja hát a
szivárványt. Ez a puha, medvebarna kis hülye. Fekszünk a parton,
mint szárítanivaló ruhák. Gúnyák. Két csipesz kéne a
fülünkre, és rögtön kicsit boldogabbak lennénk. Lógnánk, mint
a bocsok Mosó Masa mosodájában. Hagyjál lógva, medve: mondanánk.
Emlékszem a Dédi
szavaira: „Sose sajnáljam, mondja, ha már nem lesz, / majd leküld
egy színes liftet, / amiről én, kis hülye, azt hittem:
szivárvány”.
Lékelek egy tót,
emlékelek, mert vannak frissebb emlékeim is. (Meddig friss egy
emlék?) Mártózz meg a színekben, édes, mondta egyszer egy lány,
aki a szivárvány alatt enyém lett. Dúdolgattunk estétől
reggelig, aztán persze ott hagytam őt –, és mást is, jól
tudom, Önvád felé, félúton.
Állj meg egy képre!
Ezüst-tó kincse. Prériszél. Old Firehand nagy, apai keze.
Winnettou ezüstveretes puskája. Vörös indiánok és tiszta fehér
árják. Békepipák. És a többi, tótiszta tudás most mind
lefolyik a képről, és végignyalja száraz, sebes bőrünket,
lassan-lassan végigszámolja ráncainkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése