 |
| Batykó Róbert: Rakpart, 2012, olaj, vászon, 160 x 140 cm |
Kell egy part, aminek
nekimész. Kell sok ütődés, koccanás, becsapódás. Konfrontáció:
a tankönyvek így mondják. Kell egy hely, ahonnan elrúgod magad,
ahonnan elúszol, át a hínáros kéken: minden új szó egy
karcsapás. Légszomj és véraláfutás: nem is számít talán. A
cél: minél többet átvinni a hínárból, a mélyvízi
törmelékekből a túlpartra. Te magad volnál a bója? Vagy a bója
délibábja? Minden a nézés szögén múlik, és minden szög
horzsol.
Csörögnek a csend
csigalépcsői, ha meglódulsz, nekigurulsz: kiürített
bevásárlókocsi vagy. Egy magára hagyott keménység. Kongás. Egy
rács. Rácsokat tettek rád. Ketreclét. De ha jobban megnézed,
talán nem is rácsok azok, amiket fogsz, csak idézőjelek.
Ha távolról nézed,
minden szürke, szürküres. A távolság üveggolyó, rakd zsebre,
légy lezser, légy bátor. Egyszer majd nekem adod, de ez sem
muszáj. Egy elgurult gombolyagot nézel, odakapsz, szétszálazod,
egyesével húzogatsz minden árva szálat, kunkort. Szociofób
számháború: szálakat, csapásokat, bogokat számolsz, pedig
bomolni jó, számolni szomorúság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése