 |
| Barakonyi Zsombor: Késő délutáni káprázat, 2009, akril, spray, lakk, fa 80 x 125 x 3,5 cm |
Tükröt tart a délután. Itt van,
fogadd. Tessék, mosolyogtasd meg, babusgasd el: jót tenni jó. Hosszú sárgák,
termékeny kékek, tejbe mártott, fehér kiflivégek. Üvegvágóval vágj egy léket.
Lékvágyó város. Egy polisz csövei, csöves polisz. Városálmok. Mennyi út, mennyi
csapás. Mennyi fényes hiba. Napszakok létrája. Reccsenő fokok. A tárgyak
délutáni lélekvándorlása.
Lépj át a léken egy másik időbe,
egy soha nem volt becsületesbe, egy szeplőtelen szépbe. Addig is az autók
csordogálnak. Eret vágnak rajtad. Az értől az óceánig. Autóváros, benzinkútnak
hívják az oázist. A délután hosszú, színek lasszója be nem fogja, kicsúszik
minden kis ölelésből. A napnak dolgozik, nappali pofa, gerinces és virgonc, ha
kell. Átragyog rajta a szürke, de ez ne tévesszen meg, mert itt a szürke nem szétrágott
metafora-rágó, hanem árnyalat. Egy vagy több. Több a soknál. Árnyalattemető.
Egy magasról beszélő busz, egy
távoli, csontos torony. Igen, toronyóra lánccal. Akarod ezt is, ide neked az oroszlánt
is, ugye? De nem, minden nem lehet a tiéd, ne akarj birtokolni, ne akard már a
másét. Akarj szembenézni, ne fordítsd el a fejed. Parancsolj magadnak. Szépen
kapaszkodj fel a buszra, elvisz egész a sírig. A sírtábláig. Corrado Cattani:
ez van a márványra írva. Volt miért ilyen messze hozni a könnyeid.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése