Várnai Gyula: Most már tudom, 2008, installáció (farönkök), 450x1000x50 cm |
Várnai Gyula 2008-ban a Műcsarnok Na mi van? című kiállításra hozta létre Most már tudom című installációját. A 10 méter szélességben és 4,5
m magasságban egymásra halmozott különböző színű farönkökből kirajzolódó
guggoló figura egy nyáron keresztül volt látható az Angel Judit és Petrányi
Zsolt kurátorok által jegyzett tárlaton, s egyben ez volt az egyetlen eddigi
kiállítási megjelenése. A kiállítás katalógusán kívül a művészről a 2010-es
Ernst múzeumbeli önálló bemutató alkalmából megjelent könyvben, valamint Várnai Gyula és az acb Galéria honlapján is
megtalálható az mű fotódokumentációja. Ez utóbbiak valamelyike lehetett a
forrása az installáció újdonsült netes népszerűségét elindító, Katie Hosmertől
származó képes posztnak,
amely a mymodernmet.com oldalán jelent meg alig több mint egy hónapja. A művet
ábrázoló fotó néhány alapinformáció kíséretében azóta számos kisebb,
képzőművészettel foglalkozó blogon bukkant fel, mígnem a mai napon a világhírű
londoni Saatchi Gallery Facebook oldalára is felkerült. A több ezer like és jelenleg majd 700
megosztás révén a magyar felhasználókhoz is eljutott poszt nyomán azon
melegében született egy cikk
a hvg.hu-n, ahol Várnai Gyula művét már mint a Saatchi Galériában kiállított
installációt említi a szerző, tévesen. Ezúton értesítünk mindenkit, hogy a mű
nem lett bemutatva a Saatchi Galériában, ám, mint azt a művésztől megtudtuk,
nem zárkózna el, ha ezzel a céllal felvennék vele a kapcsolatot!
Várnai Gyula legújabb, nagyméretű installációja egyébként
2012. szeptember 20-ától lesz látható a Paksi Képtárban (bővebb információ itt).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése