A Leroy
Brothers néven elhíresült, három testvérből, Nicolas, Gregory és Gilles
Leroyból álló művészeti kezdeményezés 1997 óta működik és inkább hasonlatos egy
21. századi családi vállalkozáshoz, mint egy képzőművészeti tömörüléshez. Munkáikkal
a posztmodern világ technológiai és gazdasági hullámain szörföznek, és lelkesen
hangoztatják a web 2.0 vizein úszva a kortárs képzőművészet demokratizálódását.
A belga fivérek egyfolytában mozgásban vannak két műtermük (Dél-Franciaország
és Sanghaj) és kiállításaik, s legfőképp a „must be” művészeti események
helyszínei között. Szerintük a kreativitás ma már édeskevés ahhoz, hogy
valakiből sikeres művész váljék, azonos fontossággal bír a szervezettség, a
cégszerűség és a társasági életben való részvétel is. ”Mindenhol ott kell lenned!”
– mondják, s mivel hárman vannak, számukra ez viszonylag könnyedén megoldható.
Munkáikat leginkább a művészeti világ
jellegzetességeit pellengérre állító farce-oknak nevezhetjük, melyek a
globalizáció által felajánlott újszerű lehetőségeket aknázzák ki, mind a
koncepció, mind a megvalósítás részleteiben: az információáramlást, az egyre
kisebb nehézségekbe ütköző utazást és szállítást, az olcsó távoli munkaerőt és
az online kommunikációt együttesen. A művészet számukra a konceptualizmus
esztétizálása és inkább funkcionálitásában érdekes, így létező dolgokra,
rendszerekre és technológiákra reflektálnak, azokat igyekeznek
továbbfejleszteni. Nem véletlen, hogy inspirációs forrásaikat is a
képzőművészeten kívül határozzák meg, a Dieselnek dolgozó Renzo Rosso-t, vagy
Paris Hiltont említve referenciaként.
Az interneten is olvasható és letölthető a How to be a successful artist from A to Z
címmel tavaly megjelent könyvük explicit mutatja be alkalmazott művészeti
stratégiájukat. Ebben a „személyiség-fejlesztő” kötetek mintájára íródott, a
tanácsos teendők számbavétele és paródiája között egyensúlyozó kiadványban a
hogyan legyünk sikeres kortárs művészek praktikus know-how-ját találjuk meg. Az
alkotók elmondása szerint szinte véletlenül jutottak el a könyv megírásáig: „Egy
kiállításunkra egy nagyobb installációt hoztunk létre, amelyben egy
képzeletbeli könyv 26 fejezetcíme szerepelt illusztrációinkkal. Ahogy újra és
újra átgondoltuk ezt a munkát, szépen lassan elkezdtük továbbfejleszteni, a
címekhez hangzatos mondatokat, bekezdéseket írtunk. S hirtelen lett egy
könyvünk! Számunkra is hasznos volt egyfajta gyakorlati útmutatót írni:
rendszerezni, áttekinteni, összefoglalni és tételesen, érthetően megfogalmazni
munkamódszereinket.” A befogadás megkönnyítése végett az alkotók újabban már
rövid videókat is készítenek egyes fejezetekhez.
Azt persze nem tagadják a testvérek, hogy
nincs általános recept a sikerhez, ámde kertelés nélkül bemutatják a hozzá
vezető, kikoptatott utakat: a brandingtől kezdve a termelési kötelezettségig, a
kapcsolattartáson keresztül a kisajátításig, vagy a bérmunka alkalmazásáig.
Alkotói szerint a furcsa kiadvány nem titkoltan szürreális indíttatású, és majd
az olvasó dönti el, hogy követi vagy kineveti a tanácsokat.
A furcsa
kiadvány kapcsán elkerülhetetlen a jelenkori képzőművészeti rendszer
változásainak felemlegetése, amelyben az internet letagadhatatlan szerepének
szemléltetésére a testvérek érdekes párhuzamot húznak a zenei világgal.
“Sarkalatos kérdésekről van szó mindkét esetben, ugyanis mióta a zene letölthető az internetről, a kiadók kénytelenek voltak működésüket teljes
mértékben újragondolni: nevezetesen azt, hogy hogyan reagálnak a terjesztési
szokások megváltozására. Akik nem követték ezeket a módosulásokat most kevesebb
eladással rendelkeznek, vagy csődbe mentek. Ezzel párhuzamosan a jelenlegi
művészeti világnak és főként a galériáknak szintén új megoldásokat kellene
találniuk, hogy lépést tudjanak tartani a terjesztés új mikéntjeivel. A galériarendszer
a közvetítő szerepét végzi minden esetben, s tudjuk, a biznisz egyik
aranyszabálya az, hogy a köztes szereplőket minél gyorsabban megpróbálja
kiiktatni. Így jelenleg ez egy felettébb kockázatos és érdekes szituáció, ahol
véleményünk szerint a galériáknak a rendszerben betöltött pozicióikat újra kell
definiálni.”
Szintén a fentieket piszkáló és a
műtárgyteremtés kultuszát aláaknázandó jött létre a BDRtist (be the artist)
című projekt, mely két éve működik és alapvetően az internet reprezentációs és
közösségi jellegzetességeit használja fel – de a fizikai térben, műtárgyként
megtestesülő végeredménye is van. Leroyék hosszadalmas munkával egy olyan
weboldalt hoztak létre, amelyre regisztrálás után bárki tölthet fel képeket és
rövid szövegeket, illetve like-olhatja, vagy dislike-olhatja (!) a többiek
munkáit. Céljuk lehetőséget adni a világon bárki számára, egyrészt hogy képével
és nevével részt vegyen egy Leroy-projektben, másrészt hogy beleszóljon művészeti
tevékenységük, kiállítási megjelenéseik tartalmába.
Nicolas Leroy szavaival fogalmazva: „Felépítettünk
egy rendszert, amivel azt a kérdést feszegetjük, hogy készülhetnek-e műtárgyak
a művész intervenciója nélkül. A regisztrált felhasználóknak egy platformot
biztosítunk, ők a forrásaink, ők a mi kreativitásunk meghatározói.” A http://www.leroybrothers.com-on
látható legkedveltebb képekből és szövegekből – minden 100 órában két képből és
egy szövegből – az internetes oldalba épített szoftver egy újabb képet generál,
és ezekből lesznek később Leroyék új műtárgyai, melyeket utóbb vagy Kínában
festetnek vászonra, vagy egyéb hordozófelületeken mutatnak be. Azt, hogy a
három alkotót egy felületen bemutató munka milyen formában és hol lesz
kiállítva, a testvérek, illetve kiállítási felkéréseik döntik el, legutóbb a
francia Saint-Paul de Vence-ban volt augusztusban megjelenésük, szeptember 6-án
pedig a budapesti acb Galériában nyílik tárlatuk.
„Mindent újra és újra és újra hasznosítunk –
akár a mindennapi életben. Jelentősek számunkra az internet és a kortárs
művészet szisztémájának kérdései: például ha valami a rendszer része, akkor az
vajon kié? Szerintünk a Leroy Brothersé!” De félreértés ne essék, az elkészült
alkotásokon jól olvashatóak a felhasznált képek és szövegek szerzőinek nevei, a
kisajátítás jelensége mégis kérdéses, hiszen a kiállítás a testvérek neve alatt
nyílik. Vagyis ismét a copyright örökös problematikájával találkozunk, és ezzel
egyből az információáramlás és szabad felhasználás kérdéseire és az elitista
művészeti rendszer zártságára terelődik a szó – a fogaskerekek közé valaki
megint homokszemeket szórt. Vadidegenekből lesznek társalkotók, és több egyedi
képből és gondolatból készül egy műtárgy, ami ráadásul a reprezentált kortárs
képzőművészet részévé válik.
Mindennek fontos alappillére a tesvérek által
emlegetett kollektív intellgencia éppúgy, mint a demokratikus szavazó-rendszer,
és az annak eredményeit végleges képpé formáló software. Az itt működő, a
kultúra digitalizálódásának kérdéseit boncolgató, Lev Manovich által is
részletesen kifejtett tematika nagyszerűen vizsgálja, hogy a munkavégzés
újfajta kulturális logikáját a kompjúterizált világban merre lehet folytatni,
és hogyan lehet a számítógép által biztosított új kompozíciós és esztétikai
rendszereket alkalmazni az új média területein.
Az írás a Leroy Brothers tagjaival a szerző által 2012. június
4-én készített szkájp-interjú alapján készült.
Stenczer Sári
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése