A
közhelyek merész szőrök, rátelepednek az emberre, elborítják, átszövik még az
agyát is, gúzsba kötik az elméjét, ilyenek. Az a kislány a másik utcában
lakott, egy fészerszerű faházban, ami karókerítéssel volt körbevéve. A karók
morogtak, ha közel ment hozzájuk valaki: ember, kutya, szellem, egyszóval
bárki. Külön-külön morogtak, s ettől még ijesztőbb volt az egész, hörgő
kántálássá változott olyankor az utca vége. És halványodott a betonút. Csak a
gondolatok hiányoztak abból a fészerszerű házból, volt egy csipetnyi szeretet
apában, anyában, de a gondolatok, az igaziak, a termékenyek– hiányoztak. És ezt
nem vette észre senki, nem látták a bolti eladók se, a kocsma rozzant huszárjai
se, sőt a szellemek közül is csak egyetlenegy, de az nem szólt semmit, csak a
bögréket roppantotta össze néha abban a házban. Ebből nagy baj lesz, mondta
Mérges Tündér, és azért örült egy kicsit. És ahogy ezt kimondta erősen vastagra
húzta a gondolatot, kiserkent az első szőr a kislányon, épp a háta közepén.
Uglár Csaba: Szőrös lány, 2003, gipsz, méhviasz, sellakk szőr, haj, 40x96x50 cm (Irokéz Gyűjt.) |
(Új sorozatunkban költők, írók szabadflessét közöljük egy-egy kortárs képzőművészeti alkotás apropóján. Képeket kérni, jelentkezni a marvanyfrasz@gmail.com-on, vagy Fenyvesi Orsinál!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése